„Jó a só, de ha elveszti az ízét, hogyan tudják azt visszaadni? Sem a földnek, sem trágyának nem alkalmas: tehát kidobják. Akinek van füle a hallásra, hallja!” (Lk 14:34-35)
Jártunk már úgy, hogy az elkészített teához cukor helyett sót tettük a pohárba? Ha igen, akkor tudjuk mennyire ihatatlan lett a tea. Én már jártam úgy valamikor, amikor egy reggel nagy álmosan összecseréltem a kettőt. Számomra ez lejárató, de megosztom a példa érdekében.
Sokáig nem értettem, hogy válhat ízetlenné a só, amit az ételbe teszünk. Mitől veszíti el az ízét és hogyan lehetne ismét sóssá tenni a sót? Amit megfogalmaztam az első példánál, a teát ki kellett önteni, mert az az ízét vesztette. Tehát a magyarázat a következő: Régen a sót bányászták vagy a tengerparton a tenger vizének elpárologtatásával nyerték és azt távolabbi vidékeken sókereskedők árulták. A sókereskedők kis vászonzacskóba kötötték ezt a sós homokot, és úgy árulták. A háziasszonyok pedig így sózták az ételt. Amikor az étel ízesítője, a "só" ízét vesztette, akkor kidobták a homokot, és újat kezdtek használni. - Talán mindannyian ismerjük a régi mesét, mikor a király megkérdezi lányait, mennyire szeretik őt. A legkisebb lánya „mennyire szeretsz engem?” - kérdésre így válaszolt: „Én úgy szeretem édesapámat, mint a sót!” A király akkor nagyon megharagudott lányára, amíg be nem látta, hogy mennyire rossz a sótlan étel és az szükséges, hogy ízt adjon. - A só nem gyógyszer, hanem egy élelmiszer, olyan különleges képességekkel és tulajdonságokkal, melyek az élethez alapvetően szükségesek. Így tekint ránk Jézus, amikor bennünket is sónak nevez. Tartósító erejének elveszítésére Jézus megmutatja, hogy akik már egy ideje az ő tanítványai, azokban nem szabad meggyengülni ízesítő hatásának. Ha így tesznek, haszontalanná, a világ számára gúny tárgyává, Isten szemében pedig alkalmatlanná válnak, mivel szégyent hoznak rá.
Ne cseréljük össze a dolgokat! Ne nyújtsunk életvitelünkkel másoknak „ízetlen” vagy „sótlan” életet. Jézus egyértelművé tette, hogy a követőinek nem szabad elszigetelniük magukat az emberektől. Ahogy a sónak elegyednie kell az ételben, úgy a keresztényeknek is az emberek közt kell élniük, hogy jó hatással legyenek az életükre. Arra törekedjünk, hogy a saját képességeinkkel és tulajdonságainkkal segítsük elő mások boldogabb életét. Hiszen nem „ételízesítők” vagyunk, hanem az élet ízesítői a Jézussal való kapcsolatunk bemutatásával.
(Majnár Zsolt, 2015. május 22.)