„Amikor az Isten emberének a szolgája korán felkelt és kiment, már körülvette a várost a sereg lovakkal, meg harci kocsikkal. A szolgája így szólt hozzá: Jaj, uram! Mit tegyünk? De ő így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük! Majd Elizeus így imádkozott: URam, nyisd meg a szemét, hadd lásson! És az ÚR megnyitotta a szolgának a szemét, és az meglátta, hogy tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal.” (2Kir 6:15-17)
Van, mitől kell félnie Izráel csapatainak, hiszen az arámiak rabló hadjáratai már hosszabb ideje tartanak. Már durvult a helyzet, és mert vesztésre álltak semmi reményük nem volt a győzelemre. Ezt rémülten látta Elizeus szolgája és megijedt. Miért kellett ennek megtörténnie? Lehetséges, te is olyan élethelyzetbe kerültél, amiből nem látod a kiutat. Mit tehetsz ilyenkor?
Történetünkben az aggódó szolga szemét megnyitja az Úr a valódi erőviszonyok meglátására. Nem jövőbe látó képesség kell ilyenkor, hanem az Úrban vetett bizalom. Oda kell menekülnöd Istenhez védelemért. Panaszkodd el neki, ami téged ért és mond el neki a támadásokat. „Ne félj! — mondta a szolgának Elizeus. — Sokkal többen vannak, akik értünk harcolnak, mint akik ellenünk!” Erre bátorít téged is Isten. Emberi szemed csak a fenyegető veszélyt látja. Számodra ez egy megpróbáltatás. Az idézett igehely szerint a mennyei haderő összehasonlíthatatlanul nagyobb a födi lovak és harci kocsik erejénél. Nem kell az aggasztó jelekre figyelni, hiszen az Úr angyala valóban tábort jár az Őt félők körül. S akkor megtörtént az, amire senki sem számított, megnyílt szemével látja az isteni gondviselést. Életeket mentett a mennyből jövő segítség. Nem tudjuk, a bajtól hányszor véd meg bennünket ilyen angyalsereg. Ezt tudva boldogan mondhatod: már nem vagyok egyedül. Erőre kapsz az Isten gondviselését megtapasztalva. Ekkor meglepetésedben felkiálthatsz és elmondod mennyire hálás vagy az Istennek. Mindezért a kegyelemért adjál hálát az Úrnak! A hitből mondott imádságot az Úr meghallgatja.
Nem szükséges a műholdak segítségét igénybe venni, hogy folyamatosan információt gyűjtsél az Isten segítsége felől. Kicsi az esélye, ha e nélkül vársz életedbe az isteni beavatkozásra. Hogy mit kell tenned, vagy mit kell tennünk? A kétségbeesés helyett vegyük igénybe a megtartó Urunk gondviselését.
(Majnár Zsolt, 2013. október 27.)
(A Baptista Rádióban elhangzott 2013. november 14., 2015. június 23. 10 órakor.)